Profi légifotók és videókegyenesen a magasból

Bálnamentés drónos segítséggel

Egy kanadai drónpilóta látványos és felemelő videofelvételen örökítette meg, ahogy nagy erőfeszítések árán végül sikerült kiszabadítani egy halászhálóba szorult 26 méteres szürke bálnát.

 

Egy halászcsoport vette észre, hogy a bálna belegabalyodott a hálóba, és vergődik, a segítség pedig a Marine Mammal Response csapatától érkezett, akik órákon keresztül küzdöttek a hatalmas állat közvetlen közelében a háló fogságában ragadt állat megmentéséért.

A kanadai szervezet feladata a bajba jutott tengeri emlősök és teknősök segítése, amit minisztériumi és nem kormányzati szervezetekkel, természetvédelmi csoportokkal együttműködve valósítanak meg.

Jelen esetben az első feladat a nyomkövetés volt, amit egy műholdas címkével tudtak megvalósítani, mivel az állat a nyílt óceán felé tartott, és még nem szerepelt a Halászati és Óceánügyi Minisztérium adatbázisában. Követték tehát a mozgását, amikor pedig a parthoz közelebb ért, drónt irányítottak a nyomkövető által azonosított helyre, így sikerült vizuális kapcsolatot létesíteni.

Amikor látták, hogy a háló még mindig köré van tekeredve, kiküldték a mentőcsónakot. A személyzet egyik tagja a CTV News -nak azt nyilatkozta: tulajdonképpen együtt dolgoztak a bálnával, amikor a különféle anyagokból összeállt hálót mintegy négy óra alatt 10 helyen kellett átvágniuk, hogy a bálna szabadon távozhasson.

A drónról készült videó a munka egy részét mutatja be, ahogy a hajóról próbálják oldani a háló szorítását, aminek köszönhetően a hatalmas állat végül szabadon távozhat és szelheti tovább a hullámokat.

Forrás: go2fly

Hozzászólás küldése