Profi légifotók és videókegyenesen a magasból

Egy 12 évvel ezelőtt eltűnt férfi ügyét oldhatja meg egy drónpilóta felfedezése

Dan Osterhout a héten kivette a drónját egy forgatásra, azonban a kis kiruccanása egy eltűnt ember családjának segíthet, lévén egy 12 évvel ezelőtt eltűnt férfi ügyét nyomozhatja ki. A 38 éves Philippe Desir 2009 februárjában eltűnt a Bayside-tavak körzetéből a floridai középső részén, Palm Bay-ben. Chris Imel, a Palm Bay-i rendőr hadnagy szerint a férfi felesége az éjszaka közepén jelentette be, hogy eltűnt Desir, és azt mondta, hogy simán csak felkelt és elhagyta a házat, és ezzel nagyjából vége is volt a történetnek. Desirről viszont soha többé nem hallottak, és mivel eltűnése körül akkor sem voltak gyanús körülmények, az idő múlásával az ügy elülepedett – egészen mostanáig. Amikor a Palm Bayi Rendőrség Víz alatti Helyreállítási Csapatának tagjai kihúzták az Osterout drónja által fellelt járművet a tóból, megállapították, hogy az autó Desir nevére volt felírva. A 2002-es ezüst színű Ford Mustang első ablakait letekerték, az abroncsait megrongálták, a szélvédő pedig tönkrement. A rendőrség csontváz-maradványokat, köztük egy ép koponyát talált a jármű belsejében. Ezeket a maradványokat most az orvosok vizsgálják, úgyhogy még konkrét konklúzió nem született, azonban minden választ kap a család a kérdéseire.

Forrás: Dronerz

Hozzászólás küldése